bignarutonevelde
a fejlécet köszönjük Sasukének mert hülye vagyok
Ez egy Oturan illetve Naruto Shippuuden Animével foglalkozó Fórum alapú NEVELDE!!!
Menü
 
Nevelde
 
Jutsuk
 
Fegyverek
 
Chidori
Chidori - Ezer Madár
Hatake Kakashi saját Jutsuja, mondhatni az egyetlen olyan technika, amit teljesen egyedül fejlesztett ki és nem másolta valaki másról. A Chidorit nem sokkal Jouninná válása előtt fedezte fel, és mikor oktató lett, megtanította ezt Uchiha Sasukének is. A Jutsu nem hétköznapi erejű Chakrát kíván. A Chakrát a Jutsu használója a karjába tereli. A Chakra mennyisége olyan nagy, amit a Ninja a kezébe irányít, hogy még szabad szemmel is látható. A Chakra a láthatóvá válása után elektromossággal telik meg. Amíg nincs mozgásban, addig sima, elektromos kisülés hangot ad, azonban ha már mozognak vele, akkor olyan a hangja, mintha ezer madár csicseregne. Erről is kapta a nevét. A Jutsu a nagy erejű elektromos Chakra miatt halálos. Ha eltalálnak vele valakit, akkor az talán már soha többé nem kelhet fel.
Azonban a Chidori két nagy hátránnyal bír. Ezek közül az első, hogy a Jutsu hatása alatt olyan szintre felgyorsul a Ninja sebessége, hogy nem képes megállni időben, ha oldalról éri őt támadás, mert nem látja. Kakashi és Sasuke azonban látják a Sharinganjukkal, így ez rájuk nem veszélyes. De a következő hátrány már őket is veszélyezteti. A Chidori ugyanis hihetetlen sok Chakrát szív el. Annyit, hogy egy napon belül csak párszor lehet használni. Sasuke az Átok Pecsét miatt kétszer, Kakashi pedig négyszer képes használni maximum. Ha valaki ki akar erőltetni még egyet, akkor az életét teszi kockára, ugyanis az utolsó cseppnyi Chakrát is kiszívja belőle. Ha a Chakra elfogyott, bekövetkezik az ájulás veszélye. Sasukének is előtört az Átok Pecsétje, mikor harmadszorra is használni akarta ezt Gaara ellen. Egy másik probléma, hogyha hirtelen nagyon nagy erőt visznek a támadásba, akkor a Ninja keze is szerezhet sérülést, mint ahogy Sasuke keze is megsérült, amikor megpróbálta eltalálni Itachit a Chidorival.
Feltétel: Raiton (villám) elem
Szint: A
Ára: 3000 chakra
 
Chidori Raimei
Ez a Chidori jelenleg ismert egyik legerősebb variációja. A használó saját magába csap a Chidorival, és ezzel azt éri el hogy több vastagabb villám nyaláb tör ki a testéből, és mindent elér ami a közelében van.
Szint: A 
Ára: 5000 chakra
 
 
Raikiri - Villámpenge
A Raikiri a Chidori továbbfejlesztett változata, mely kézjelileg megegyezik a Chidorival, azonban több Chakrát és ügyesebb Chakrafókuszt és Chakraformázást kíván. Az ereje nagyobb, mint a Chidorinak. Gyakran össze is tévesztik a két Jutsut, és a Chidorira is ráakasztják a Villámpenge nevet, holott ez aRaikirihez tartozik. A Villámpenge becenév onnan jött, hogy Kakashi akkor hívta elő a Chidorit, és bosszulta meg Uchiha Obitót, mikor egy villám lecsapott az égből. Ezért mondják azt, hogy Kakashi kettévágott vele egy villámot, mert olyan erős, mint egy fél villám. Hamar legendássá tette őt ez a technika. Bár a Chidori egymaga is erős, a Raikiri sokkal fókuszáltabb, összeszedettebb és látványosabb. Kakashi ezt a Jutsut is naponta négy alkalommal képes használni. A Shippuudenben Kakashi már két kézzel is képes előhozni a Raikirit. A Raikiri legendája: Ismert egy legenda egy Ninjáról, Sarutobiról (nem a Sandaime Hokage) aki harcolt a Hatfarkú Démonmenyéttel (Rokubi no Raijou) és kettévágott egy villámot a Kinjutsu: Raikiri nevű technikája segítségével. A villám, amit kettévágott, az egy olyan nyaláb volt, melyet a Rokubi küldött rá. Ezzel a támadással a démont lepecsételte az egyik szentélybe.
Szint:
Ára: 6000 chakra
Megkötés: Chidori ismerete
 
Raikiri Raiden - Villám Lánc
A használó megidéz egy klónt majd mind a ketten a Raikirit használják.Ezután a két Raikiri összekapcsolódik és egy Lánc szerű pengét hoznak létre amely mint valami lézer mindenen át vág.
Szint: S
Ára: 9000 Chakra
Feltételek: Árnyék Klón Jutsu ismerete

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Falvak
 
Látogatók
Indulás: 2012-07-21
 

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/nevelde-naruto77/uploads/sign_caracters_naruto1.gif


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!